Amerika harci gépeket szállítana Lengyelországba
Antony Blinken, az USA külügyminisztere jelenleg kelet-európai körútján tartózkodik, hogy ezzel is demonstrálja az Egyesült Államok kiállását a térség mellett, Oroszországgal szemben.
Antony Blinken, az USA külügyminisztere jelenleg kelet-európai körútján tartózkodik, hogy ezzel is demonstrálja az Egyesült Államok kiállását a térség mellett, Oroszországgal szemben.
Ferenc pápa elutasítja, hogy Oroszország különleges hadműveletnek nevezi az ukrajnai háborút.
Az orosz haderő az Ukrajna ellen elindított háború kezdete óta az ukrán katonai infrastruktúra 2203 objektumát semmisítette meg - közölte vasárnap Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Ukrajna közlése szerint már 11 ezer orosz katona vesztette életét az offenzíva kezdete óta. Ez kifejezetten magas számnak tűnik.
Az ukrajnai háború rendkívüli helyzetet teremtett az európai és a magyar élelmiszer-gazdaságban, hiszen Ukrajna az Európai Unió negyedik legnagyobb élelmiszer-beszállítója. Ezért a magyar kormány felelős döntést hozott a hazai ellátás biztonságának fenntartásáért - közölte az agrárminiszter.
Az orosz csapatok a kanivi vízerőművet próbálják bevenni a Dnyeper (Dnyipro) folyón, 150 kilométerre délre Kijevtől - közölte vasárnapra virradóra az ukrán vezérkar.
Beszünteti oroszországi tevékenységét az Egyesült Államok által finanszírozott Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) - közölte szombat este Jamie Fly, a RFE/RL elnöke.
A dél-ukrajnai Mariupol "humanitárius blokád" alatt áll - jelentette ki szombat este a kikötőváros polgármestere az ukrán televízió műsorában. Vadim Bojcsenko szerint az orosz csapatok elvágták a várost ellátó mind a tizenöt áramvezetéket, így Mariupolban már ötödik napja nincs áramszolgáltatás. Mivel a hőerőművek áramot igényelnek, ezért az emberek fűtés nélkül maradtak a hidegben.
Ez Ukrajna megszállásának 10. napja. Oroszország eddig a vártnál sokkal lassabban tör előre, az Ukrán ellenállás erős, azonban délen megindult az offenzíva. A Kijev felé tartó gigantikus konvoj pedig alig halad előre. Ettől függetlenül az ukrán áldozatok száma magas, az oroszok már civileket is lőnek. A menekültek száma 1 millió felett. Ma tűzszünetet hirdettek az oroszok Mariupol körül. Azonban a hírek szerint a lövések a tűzszünet ideje alatt sem maradtak abba, vagyis Oroszország megsértette azt. Ezért megszakadt az evakuálás. Az IMF szerint az ukrajnai háború "súlyos hatással" lesz a világgazdaságra. A brit hírszerzés szerint a Mariupolban javasolt tűzszünet csak elterelés, az oroszok újból támadni akarnak. Az ukrán hatóságok azzal vádolják az oroszokat, hogy tüzet nyitottak egy civil tüntetés során. Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szombaton Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton a lengyel-ukrán határon találkozott. Kijev szerint hétfőn folytatódnak az orosz-ukrán tárgyalások, Moszkva kevésbé határozott. Oroszország felszólította az Európai Unió és a NATO tagországait, hogy ne küldjenek fegyvereket Ukrajnába.
Oroszország felszólította az Európai Unió és a NATO tagországait, hogy ne küldjenek fegyvereket Ukrajnába - számolt be a RIA orosz hírügynökség alapján a Reuters.
Kijev szerint hétfőn folytatódnak az orosz-ukrán tárgyalások; Moszkva kevésbé határozott - számolt be a Reuters.
Olekszij Kuleba, a kijevi regionális állami közigazgatás vezetője szerint egy Kijevtől északnyugatra fekvő város "szinte teljesen elpusztult" - írja a CNN.
Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton a lengyel-ukrán határon találkozott, hogy Ukrajna nyugati támogatásáról és Oroszország nemzetközi elszigeteléséről tárgyaljanak az orosz-ukrán háború tizedik napján.
A brit védelmi minisztérium közzétette térképét az orosz-ukrán háború március 5-i állapotáról.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szombaton Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - jelentette be Bennett szóvivője Jeruzsálemben. Izraeli már korábban jelezte, hogy békeközvetítőként lépne fel, amelyet izraeli közlések szerint Ukrajna elnöke is kért.
Aszódi Attila szerint morális és etikai aggályok merülhetnek fel a Paks2 beruházással kapcsolatban, miután az oroszok megtámadták Ukrajna második legnagyobb atomerőművét. Az Orbán kormány korábbi, paksi bővítésért felelős államtitkára az RTL Híradónak nyilatkozott.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma reggel és este is friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról. A brit hírszerzés szerint a Mariupolban javasolt tűzszünet csak elterelés, az oroszok újból támadni akarnak.
Az ukrán hatóságok azzal vádolják az oroszokat, hogy tüzet nyitottak egy civil tüntetés során. A tüntetésről felvételek is készültek - számolt be a CNN.
Az ukrajnai háború már most felhajtja az energia- és a gabonaárakat, és "súlyos hatással" lesz a világgazdaságra - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Sky News beszámolója szerint.
Harci cselekmények során ma életét vesztette Vlagyimir Zsoga, az egyik donyeci oroszajkú szakadár milícia, a Szparta-zászlóalj vezére.
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.